Rólunk írták

Rólunk írták

Bihari Mária

Az első perctől kezdve elégedettek vagyunk mind a szolgáltatással, mind a hozzáállással.

Tapasztalataink szerint bármilyen szolgáltatásról legyen is szó, kevés az a cég, aki a tökéleteset célozza meg és sikerül is neki. Ehhez pedig rengeteg dolognak kell a háttérben működnie, mi már tudjuk, mégis egyszerűnek kell tűnnie az ügyfelek előtt. Ez az, amit Domonkos Gyula cége jól csinál. Egyszerűen hallja, megérti, amit kérünk tőle, rengetegszer kiegészíti, formálja az ötleteinket, és jól kivitelezi! Mindezt határidőre teljesíti. Egyszóval: tökéletes! Tényleg! Ezt gondoljuk. Csak így tovább!

Köszönjük Gyula az eddigi munkátokat, a jövőben is számítunk rátok!

Bihari Mária

http://bestofclean.hu

Tamás Zoltán

Csak dicsérni tudom az elkészített honlapot. Megjelenésében és tartalmában is olyan lett, ahogyan az előzetes egyeztetéseken megbeszéltük.

Már az első egyeztetésen tudtam, hogy jó szakembert találtam, mert olyan kérdéseket tett fel nekem, amikre nem is gondoltam, és használható tanácsokkal látott el a honlap működésével kapcsolatosan.

Mivel a XI. Győri Könyvszalonon már a honlap címét is fel szerettem volna tüntetni a névjegykártyámon, ezért azt a hetet tűztem ki határidőként az elkészítésére. Az első egyeztetésünkhöz képest csupán két hét volt hátra a Könyvszalonig, de a rövid határidő ellenére is olyan honlapot kaptam, amivel elégedett vagyok azóta is.

A készítés ideje alatt is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és átadásnál két-három órás bemutatót is kaptam az adminisztrációs felület kezeléséről.

Tamás Zoltán - író

http://nemzetisohivatal.hu

id. Pasqualini Zoltán

Egy jól átlátható, és könnyen kezelhető honlapot szerettem volna, ami a későbbiekben egyszerűen módosítható. A főmenük és az oldal szerkezetét a bestofclean.hu oldal mintájára kértem, és fontos szempont volt a fejlesztési költségek alacsonyan tartása.

Teljes mértékben beleszólhattam a desing-ba, és a második körben mutatott színvilággal és kinézettel már elégedett is voltam. A honlap átadása után még volt pár dolog, amit szerettem volna módosítani, és ezek a változtatások hamar meg is történtek úgy, ahogyan elképzeltem.

Azóta pár átalakítást még kértem, pl. képgaléria hozzáadása a honlaphoz. Minden alkalommal rövid idő alatt készen lett a munka, és elégedett is vagyok az eredménnyel.

id. Pasqualini Zoltán

http://gepitakaritas.hu

main-content-bottom